Hétvégén rozskovászos kenyeret sütöttem. Nagyon szeretem a vidéki életformát, a természetet, a természetes dolgokat. Az egyszerűségben hiszek. A kenyér receptje csak liszt, víz, só. Az összetevők egyszerűek, mindenki tudja, de mégsem tud mindenki kenyeret sütni. Pláne kovásszal…
Türelem, idő és odafigyelés a kulcsa.
Próbálkoztam már sokszor, rengeteg videót néztem, azt hittem, hogy mindent tudok…
De a végeredménnyel nem voltam elégedett.
Volt csálé, lapos, vagy gyönyörű, de nyers maradt a közepe.
Atán kerestem valakit, aki többet tudott nálam, aki végigvezetett a folyamaton, megkérdezte milyen a sütőm és javaslatokat adott, hogy mire figyeljek.
Azóta mindig szépen sikerül és nagyon finom is. Isteni illata van, ahogyan sül és ropog, pattog, amikor kiveszem a sütőből.
Néhány hete próbálkozom az édeskovásszal is. Gondoltam, hogy most már ismerem a kovász titkát, mi baj lehet?
A kenyér mellé kuglóf készült.
Hát… Ezen van mit gyakorolni még.
Finom lett, de nem az igazi. Csúnyán elrepedt és a kovász miatt savanykás az utóíze, szóval a recept sem tökéletes.
Azt hiszem, hogy itt az ideje újra felkeresni a mentoromat…
Persze egyedül is próbálkozhatnék tovább, de azzal elpazarolok egy csomó időt, az alapanyagokat és lehet, hogy a kedvem is elmegy. Nekem nem éri meg.
Te felismered, ha nem vagy hatékony egyedül?
Adj hat órát egy fa kivágására, és az első négyet a fejsze élezésével fogom tölteni.
